Egyre több pár úgy gondolja, hogy esküvőjükről nélkülözhetetlen személy a ceremóniamester. Ő az igazi hangulatfelelős, akinek igen sokrétű feladata van a nagy nap során. Munkájával maximálisan támogatja a párokat, tulajdonképpen neki köszönhető az, hogy a szerelmesek átadhatják magukat az örömteli pillanatoknak. Ameddig az ifjú pár és a násznép szórakoznak, ünnepelnek, addig az esküvői ceremóniamester kézben tartja a menetrendet, és nagy figyelmet fordít arra, hogy minden a tervek szerint haladjon.
A nagy nap esetében mindenképp meg kell említeni azt, hogy a házasokon kívül a vendégeknek is mindenképp élménynek kell lennie az esküvőnek. Ez egy igazi nagy családi esemény, ahol valóban mindenki számít. Erre erősít rá a ceremóniamester is, hiszen a vendégélményt nagy mértékben befolyásolja a munkája, szerepvállalása.
Valójában rengeteget tesz azért, hogy az esküvő a családtagoknak, barátoknak is egy életre szóló kellemes emlék legyen. Olyan körülményeket teremt, ahol senki nem érezheti magát rosszul, nem unatkozhat.
A ceremóniamesternek legfőképp gondoskodnia kell egy befogadó, barátságos légkörről, ami kiváló alapot biztosít a kellemes szórakozáshoz. Ha ez a feltétel adott, könnyen elengedheti magát mindenki, így valóban a szórakozásé lehet a főszerep.
Hogyan teremti meg a barátságos és befogadó légkört a ceremóniamester az esküvőn?
A barátságos és befogadó légkör megteremtéséhez nagyban hozzájárul a barátságos hangvétel. A profi ceremóniamester nagyon pozitív kisugárzású, lelkes hangon szól a vendégekhez és természetesen az ifjú párhoz. Mindent megtesz annak érdekében, hogy a kommunikáció ne legyen túl laza, vagy formális, munkáját az arany középút határozza meg. A ceremóniamester mindenki számára érthetően, tagoltan beszél pontosan azért, hogy mindenki könnyen rá tudjon hangolódni az eseményre és természetesen magára az est házigazdájára is.
Folyamatosan keresi a kapcsolódási pontokat a házasokhoz és a vendégekhez egyaránt, már rögtön az elején kedvesen üdvözli a násznépet. Bemutatkozik, figyeli a meghívottakat, és amennyiben szükséges, odamegy olyan személyekhez is, akik egyedül vannak. Folyamatosan a proaktivitásra törekszik.

Ceremóniamester, a szavak szakértője
A vendégélményt nagyban meghatározhatja az is, hogy milyen beszédek, jelenetek zajlanak le az esküvőn. A ceremóniamester nagyon is ért a szavakhoz, beszédekhez, mindig tudja, hogy mikor mit kell mondani, vagy érzékletesen leírni az adott szituációt.
Irányítja a figyelmet, ami sok esetben kifejezetten jól jön, mert egy esküvőn rengeteg minden van, az események szinte egymást követik.
Egy érzelmi rezonanciát tud létrehozni, hiszen az esküvői ceremóniamester is részese az érzelmeknek, élményeknek, aki tulajdonképpen együtt lélegzik a házasokkal, násznéppel.
A pár és a vendégek közti kapocs létrehozása

Fontos az is, hogy a pár és a vendégek között is meg legyen teremtve a kapocs a kifogástalan élmények érdekében. Ilyenkor kerülnek középpontba a megható vagy humoros történetek a házasokról, amik közül jó pár akár a komplett násznépnek is meglepetéseket okozhatnak. Ezeken a történeteket keresztül még jobban megismerhetik az ifjú párt, akik így ezáltal közelebb kerülhetnek a meghívottakhoz.
A ceremóniamester tisztelettel, szeretettel közeledik a szerelmesek felé, így ezek a pozitív érzések a vendégekre is át tudnak ragadni.
A ceremóniamesterre óriási szükség van a jó vendégélmény megteremtéséhez.
Ne feledkezzetek meg Ti sem az esküvői ceremóniamesterről azért, hogy a nap nap valóban mindenkinek pluszt adjon, keressetek elérhetőségeimen és kezdjük meg az egyeztetéseket!